Alap igazságok tisztázása:

Gyermekünk agyában kialakuló kapcsolatokat születésüktől nagyjából 7 éves korukig megtapasztalt viselkedés formák, élmények / traumák és a gondoskodás minősége határozza meg. Szülő / nevelőtársaknál emiatt rendkívül fontos, hogy észrevegyük: sokszor nagyon eltérő nevelési nézeteket vallunk, ezeknek beazonosítása elsődleges fontosságú! Megtanítom közösen kijelölni és betartani a nevelési elvek összehangolása után a gyermekünk számára fontos határokat és nevelési momentumokat.
Segítek megérteni, hogy miért és hogyan van az, hogy gyermekeink még „eljátszák” azt, hogy hogyan éreznek. Ezáltal mindenki megtanulhatja azt is, hogy mit érez gyermeke bizonyos szituációkban, és hogyan tudjuk azt elfogadni. És talán ami a legfontosabb: megtanulni meghallani mit próbál mondani, amikor a felnőttek számára „kellemetlen” módon cselekszik.

family_
Együtt felismerjük érzéseinek jelentését, viselkedése mögött álló okokat! Ugyanis e korai életszakaszban (0-7 éves kor) szerzett tapasztalatai határozzák majd meg, hogy milyen felnőtt válik később belőle…

Gyakorlatban:
Mi is áll mögötte, ha nem fogadja el az általunk kínált ételt? Biztos, hogy a dackorszak az egyetlen magyarázat arra, hogy mindennek ellenáll és úgy tűnik, abszolút nem hallgat meg minket… ? Miért van az, hogy más gyermeke olyan szépen követi a napirendet , az enyém meg mindig mást akar , mint amit én szeretnék? Szinte nem tudom “levakarni” magamról a gyerkőcöt, sokszor már megőrülök emiatt …

Keress bátran, abban a pillanatban, hogy ezeket megfejtjük, minden értelmet nyer és rövid időn belül sokkal kiegyensúlyozottabbak lesznek a mindennapok!